Hónap növényei

ÁPRILIS

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Szent György hava.
Kertünkben a madarak napról-napra hangosabban szóló, kikeleti éneke jelzi, itt a tavasz! Ezen a télen alig volt hó, a szokatlanul meleg január és február után a március már hagyományos időjárást mutatott, így elnyújtva a tavaszi időszakot.
Idén márciusban amire nem számítottunk, az a koronavírus, és az emiatt bekövetkezett átmeneti bezárás, az egészségügyi óvintézkedéseknek megfelelően.
Ettől függetlenül szeretnénk Önöknek megmutatni, hogy mi nyílik éppen botanikus kertünkben, hiszen a természet teszi a dolgát, lombot bontanak a fák, cserjék, virágba borul hamarosan minden, az évszaknak megfelelő növény. Aki még több aktualitást szeretne megtekinteni, keresse fel facebook oldalunkat (/Nemzetibotanikuskert), ahol még nagyobb számban tudjuk a Kert szépségeit bemutatni.
Természetesen a Kert ápolási, kertészeti feladatait nem hanyagolhatjuk el, így az ilyenkor megszokott munkák (ágyások előkészítése, magvetés, ültetés stb.) folyamatosan zajlanak.

Jülan liliomfa (Magnolia denudata)

Teljes pompájában nyílik a Rózsakertben a jülan liliomfa (Magnolia denudata) közel 30 éves példánya. Nagy, édes illatú virágainak lepellevele fehér árnyalatú. Közép-Kína lombos erdeiben honos fa. Hazájában nagy tiszteletben tartják, virágai a kínai virágszimbolikában a nyíltság és a tisztaság jelképei. Kínában és Japánban szívesen ábrázolták a pompás selyemhímzéseken, festményeken, porcelán-edényeken. Ez a fa az első állomása a Kínai tansétának. Kövessék végig a 20 állomásból álló sétaútvonalat a jegypénztárban vásárolt képes füzet segítségével, és egy kis betekintést kaphatnak a páratlan kínai növénykultúrába.

Hangák

A Rendszertani gyűjtemény szélső, kis ágyásában még szépen nyílnak a hangák. Az erikafélék (Ericaceae) családjába tartozó télálló cserjék, a rododendronok, azáleák, fajdbogyók, áfonyák az üde, párás éghajlatot és a savanyú talajt kedvelik, ezért olyan divatosak pl. Angliában, ahol az úgynevezett hangakertek szinte kizárólag alacsonyabb erikafélék szőnyegszerű bokraival vannak beültetve. Kertünkben azonban nem érzik jól magukat, kivéve a hússzínű hangát (Erica carnea) és hibridjét (E. x darleyensis), mely mésztűrő növény. Alacsony, kúszó szárú, terpedt ágú cserje, tűszerű levelei négyes örvökben állnak. Kora tavasszal nyílik, s a ráhulló hó sem károsítja látványos fürtvirágzatba tömörülő apró virágait. Európa hegyvidékein, különösen mészkő vonulatokon fordul elő, 2700 m magasságig, fenyvesek aljnövényzetében és sziklás, havasi gyepekben.

Hangák

A Rendszertani gyűjtemény szélső, eldugott kis ágyásában most nyílnak a hangák. Az erikafélék (Ericaceae) családjába tartozó télálló cserjék, a rododendronok, azáleák, fajdbogyók, áfonyák az üde, párás éghajlatot és a savanyú talajt kedvelik, ezért olyan divatosak pl. Angliában, ahol az úgynevezett hangakertek szinte kizárólag alacsonyabb erikafélék szőnyegszerű bokraival vannak beültetve. Kertünkben azonban nem érzik jól magukat, kivéve a hússzínű hangát (Erica carnea) és hibridjét (E. x darleyensis), mely mésztűrő növény. Alacsony, kúszó szárú, terpedt ágú cserje, tűszerű levelei négyes örvökben állnak. Kora tavasszal nyílik, s a ráhulló hó sem károsítja látványos fürtvirágzatba tömörülő apró virágait. Európa hegyvidékein, különösen mészkő vonulatokon fordul elő, 2700 m magasságig, fenyvesek aljnövényzetében és sziklás, havasi gyepekben.

Nárciszok (Narcissus)

A rendszertani gyűjteményben és a kert más pontján is nyíló nárciszok (Narcissus) az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartoznak. Közel 30 fajuk többsége a Földközi-tenger mellékén honos. Hagymás növények, tőleveleik általában szálasak, felállók. Magánosan vagy 2-20-as csoportokban fejlődő virágukat hat lepellevél alkotja, középen pedig egy többé-kevésbé forrt melléklepel alakul ki. Termésük sokmagvú, háromrekeszű tok. Illatuk, színük és szép formájuk miatt az ókor óta szívesen ültetik őket a kertekbe. Az egymással könnyen kereszteződő nárciszok a növénynemesítők kedvelt alanyai. A sok ezer, szebbnél szebb kerti fajta és hibrid áttekintése nem könnyű feladat. A legelterjedtebb egységes osztályozási rendszer a nárciszokat származásuk és virágaik formája és szerkezete alapján 12 csoportba osztja. Legrobosztusabbak, leglátványosabbak ún. csupros, vagy trombitás nárciszok, melyek mellékleple legalább olyan hosszú, mint lepellevelei. A kisebb, kecses termetű, változatos virágú, vadon élő fajok külön csoportba kerültek.

Babiloni füzek (Salix babilonica)

Az Örökzöld-szigeten lombfakadáskor különösen szépek a babiloni füzek (Salix babilonica), hosszú, gyakran földet érő, csüngő, ágaikkal, keskeny lándzsás, hamvaszöld, lekopaszodó leveleikkel. Észak-Kínából való, de pontos származási helye, és természetes előfordulása nem ismert. Hazájában az egyik leggyakrabban és legrégebben ültetett díszfa, ott pompázik a paloták dísztavai mellett, a csatornák partján, a közparkokban. A XVIII. században került Európába a Közel-Keletről, innen kapta nevét is. Vesszeit kötél- és kosárfonásra, kérgét gyógyhatása miatt használják, levele valamikor a szegények teája volt.

Aranycserjék

Kertjeink, parkjaink talán a legismertebb tavaszi díszbokrai az aranycserjék. Pompás rügyfakadásuk jelzi a tavasz beköszöntét. Nagy, élénksárga, 4 csésze- és 4 sziromlevélből álló virágai tömegesen nyílnak a csupasz, ívesen hajló ágakon.
Levelei csak a virágok elhervadása után jelennek meg. Gyakran tévesen aranyesőnek vagy aranyvesszőnek nevezik őket. Nevüket a londoni Kensington-kastély főkertésze, William Forsyth (1737-1804) emlékezetére kapták. Hét ismert fajuk közül egy Délkelet-Európából származik, a többi őshazája Kelet-Ázsia. A kertekbe főként két faj, a csüngő ágú közönséges aranycserje (Forsythia suspensa) és a felálló vesszejű zöldvesszős aranycserje (F. viridissima) hibridjének (F. x intermedia) fajtáit ültetik. Napos fekvést, s tápanyagokban gazdag, jó vízelvezetésű talajt kedvel, de nem igényes cserje. Virágzás utáni erőteljes visszavágással segíthetjük elő bokrosodását.

Ujjas juhar (Acer palmatum)

Bár nem feltűnő a virága, a legszebb tavaszi díszek közé tartozik az ujjas juhar (Acer palmatum). Alacsony, 4-6 m-es cserje vagy laza lombozatú kis fa. Jellegzetes, 10 cm-es, kerek körvonalú levelei 5-7 kihegyesedő, fűrészes szélű karéjra hasadtak, könnyed, légies megjelenésűek. Kecses bíborvörös virágai a lombfakadással egyidőben nyílnak. A juharok géncentrumából, Kelet-Ázsiából származó, Kínában, Japánban, Koreában őshonos, hegyvidéki faj. Mivel tápdús, mészmentes talajt, párás félárnyékot kíván, hazánkban, a kertekben kevésbé terjedt el. A japán kertkultúrában kiemelkedő helyet foglal el. A nagy hagyományú távol-keleti nemesítők, mintegy 250, levélforma, szín, habitus, termés, őszi lombszín szerint szelektált fajtáját állították elő. A képen az 'Ueno Yama' ujjas juhar (Acer palmatum 'Ueno Yama') látható.

Begóniák (Begonia spp.)

Az üvegházakban élő növényeknek más életritmusuk van, nem a mi évszakváltásunkat követik, télen is sok virágzó növényben gyönyörködhetünk. Most kezdik virágzásukat a begóniák (Begonia spp.), a botanika közel 900 fajukat ismeri. Egyivarú termős és porzós virágaik laza, bogas virágzatba tömörülnek. Levelük jellegzetesen aszimmetrikus vállú. Rendkívül változatos, kisebb-nagyobb, ép és szeldelt levelűek, haragos zöldek, bíborvörösek és sárgával, fehérrel, rózsaszínnel tarkázottak, pettyesek, párducfoltosak és tigriscsíkosak, élénkpiros vagy fémesen csillogó fonákúak, sima és hólyagos felszínűek, szőrösek, pikkelyesek, kidomborodó erezetűek. E parádés sokféleség részben a természet évezredes, részben a növénynemesítők keze munkájának sokéves eredménye. Szerte a trópusokon, esőerdőkben és párás hegyvidéki régiókban elterjedtek. Sokoldalú, változatos felhasználású dísznövények, ma már mintegy 10 000 kertészeti hibridjük és fajtájuk van forgalomban. Nevüket Kanada francia gyarmati kormányzójáról, Michel Begonról (1638-1710) kapták, ki a botanika lelkes híve volt.

Kankalinok (Primula spp.)

A didergő áprilisi napsütésben három hazai kankalinfaj pompázik a Kert hosszú nyiladékában. Leveleik hasonlóak, vékonyak, ráncosak, szélük fiatalon begöngyölt. A tavaszi kankalin (Primula veris) hosszú kocsányú, ernyővirágzatban nyíló élénksárga virágai csövesek és a pártájuk nem terped szét. A szártalan kankalin (P. vulgaris) virágai ezzel szemben halványsárgák, nagy pártái szétterülők, és egy rövid kocsányon szinte a földön ülve csak egy virág nyílik. A sugár kankalin (P. elatior) mintha a kettő keveréke lenne. Szétterülő virágának színe világosabb sárga, mint a tavaszi kankaliné, de sötétebb a szártalan kankalinnál. Hosszú kocsányán több virág nyílik, de a tavaszi kankalinnál alacsonyabb. A szártalan kankalin a dunántúli üde erdőkben gyakori, a tavaszi kankalin a középhegységi erdeink tisztásain közönséges, a sugár kankalin a Középhegység bükköseinek ritka védett virága. A kankalinokat a kertészeti nemesítésbe is bevonták, fajtáikat akár egy kiskertben, akár egy városi erkélyen is nevelhetjük.

Orchideák

Az orchideák rendkívüli formagazdagsága miatt a legnépszerűbb dísznövények. Közel 25 000 fajukat tartják nyilván, nem is szólva arról a sok 10 000 hibridről, amit keresztezésekkel sikerült az “orchidealáz” kezdete óta előállítani. Egy-egy különleges fajtáért vagyonokat fizetnek a tehetős gyűjtők. Virágaik elbűvölő szépségén és nehezen megközelíthető, rejtett élőhelyükön kívül nehéz szaporíthatóságuk is hozzájárul magas piaci értékükhöz. Egészen apró magvaik nem tartalmazzák a csirázáshoz szükséges tápanyagokat, ezt természetes élőhelyükön mikroszkópikus gombák révén kapják meg. Ennek híján azonban mesterséges körülmények között csak steril táptalajon, vagy a hajtáscsúcs szövettenyésztésével valósítható meg termesztésük. A papucsorchideák közé tartozó délkelet-ázsiai vénuszpapucsok (Paphiopedilum) azzal tűnnek ki a trópusi fajok közül, hogy nem a fák ágain megtelepedő ún. epifiták, hanem többnyire a dús avarban élő talajlakók. Nagy, 25 cm-t is elérő, viaszos virágaik magánosan fejlődnek. Nevüket jellegzetes papucs alakú mézajkukról kapták. Igénytelen dísznövények, ezért szobanövénynek, vágott virágnak is alkalmas. Sok hibrid fajtáját állították elő.

Nyitvatartás

Április 14. szerdától a szabadtéri gyűjtemények: NYITVA

minden nap: 8.00-18.00 óráig

Üvegházak és kiállítások: ZÁRVA

Nemzeti Botanikus Kert

Ökológiai Kutatóközpont
Ökológiai és Botanikai Intézet

2163 Vácrátót, Alkotmány u. 2-4.
06 28 360 122
botanikuskert [at] ecolres.hu
https://www.facebook.com/nemzetibotanikuskert
Instagram: @nemzetibotanikuskert_vacratot

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.