Tavaszi jeles napokhoz kötődő programok a botanikus kertben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
2012. 05. 25.

Minden évben három, idén egy új kezdeményezésnek köszönhetően négy tavaszi jeles napról emlékeztünk meg programokkal, ismertető poszterekkel.

Április 22. a Föld Napja, ebből az alkalomból közel 100 óvodás részvételével 6 állomásos játékos vetélkedőt rendeztünk a kert területén. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola óvópedagógus szakos hallgatói voltak segítségünkre az egyes állomások helyszínein, ahol különféle ötletes, fészeképítős, gólyás-békás és ügyességi játékokkal hívtuk fel a gyermekek figyelmét a természetre, annak jelentőségére.

Május 10. táján a Madarak és Fák Napjához kötődően ismeretterjesztő poszterkiállítás keretében látogatóink tájékoztatást kaphattak botanikus kertünk dendrológiai gyűjteményéről. Védett madárfajaink bemutatásán túl madarakkal kapcsolatos szólások és közmondások is olvashatók voltak. A vezetett gyermekcsoportok madarakkal és fákkal kapcsolatos feladatokon, játékokon keresztül ismerhettek meg különféle, botanikus kertünkben is élő fa- és madárfajokat.

2012. május 18-án az Európai Növénytudományi Társaság (EPSO) égisze alatt került megszervezésre az első nemzetközi „Fascination of Plants Day” („Azok a Csodálatos Növények” Nap). A kezdeményezés célja, hogy világszerte minél több ember rádöbbenjen a növényeknek a természetben és a mindennapi életünkben betöltött alapvető szerepére és szembesüljön a növénytudomány fontosságával.
Botanikus kertünk is csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek keretében a nap folyamán három időpontban vezetett kerti séta indult, melynek során a látogatók megismerkedtek a botanikus kertek küldetésével, kertünk történetével, érdekes növényeivel, élővilágával. A látottak, hallottak alapján játékos totó és rejtvény kitöltésére is lehetőség volt, valamint a botanikus kertek küldetéséről szóló kiadványunkból is vihettek magukkal. A három séta alkalmával összesen 130 résztvevője volt a programnak.

A Biológiai Sokféleség Világnapja alkalmából május 22. körül a biodiverzitás jelentőségét, és ehhez kapcsolódóan a botanikus kertek szerepét bemutató poszterek szolgáltak tájékoztatásul a látogatók számára.