naponta 8:00-18:00 óráig
November 1. - március 31-ig:
naponta 8:00-16:00 óráig
K-V 8:00-16:00 óráig
Hétfőn zárva!
K-V 8:00-15:45-ig
Hétfőn zárva!
K-V 9:30-16:30 óráig
Hétfőn zárva!
Kisasszony hava. Augusztus már a termésérés ideje. Kertünkben is megkezdődött és egész őszön át tart a maggyűjtés. A beérett terméseket illetve magokat begyűjtjük, tisztítjuk, ha szükséges szárítjuk, majd év végén, a minden évben kiadott Index Seminum (magkatalógus)-ban felkínáljuk őket, mintegy 600 botanikus kertnek, arborétumnak, akikkel nemzetközi tudományos magcsere kapcsolatban állunk, a világ minden tájáról. Gyűjteményeink fejlesztését mi is jórészt ennek a nagy hagyományú, csererendszernek a segítségével oldjuk meg.
|
A Tavirózsás-tó partján, öreg kocsányos tölgy árnyékában áll az „Erdei tündér”, Mónus Béla faragóember elbűvölő alkotása. A tündér alakja egyetlen idős, 150 éves és 20 méter magas tulipánfa (Liriodendron tulipifera) törzséből bontakozott ki, mely gyökerestől dőlt ki néhány éve a Romos-sziget közepén. Azóta két magonca nő már a szigeten, ami azért különleges, mert a tulipánfa Magyarországon ritkán kel ki magától. A tulipánfa őshazája Észak-Amerika, ott értékes bútorfaként tartják számon. Mónus Béla műveivel országszerte találkozhatunk (pl. a Fővárosi Állatkertben), de az ő kezét dicsérik Zágonban és Rodostón, Mikes Kelemen emlékére állított fafaragványok is. |
|
|
A gyökérmályva (Callirhoe involucrata) az Egyesült Államokban honos répagyökerű növény. Szőrös elfekvő szárain kánikulában is kitartóan hozza élénkbíbor virágait, amelyekből aztán a hazánkban is honos papsajtmályváéhoz hasonló papsajttermés képződik. Ugyanebben az ágyásban csodálhatják meg a kék zörgővirág (Catananche caerulea) sötét közepű liláskék virágait. Ez a Délnyugat-Európában honos szárazságtűrő évelő növény június végétől a fagyokig folyamatosan virágzik. Bármely jó vízáteresztő talajon szépen díszlik napon, de félárnyékban is. Papírszerű fészekpikkelyei elvirágzás után is díszértéket képviselnek, azonban a teljes virágzat is sikerrel szárítható és mutatós szárazkötészeti alapanyag. |
|
|
Május végétől egészen az első őszi fagyokig egynyári kerti virágok színesítik a kertet. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Syngenta Seeds Kft. ajándékaként, S. et G. Flowers fajták kerültek kiültetésre, kertünk különböző pontjain. A kastély felé vezető út mentén, a fák alatt árnyékot kedvelő virágok pompáznak. A nyár végére összefüggő virágszőnyeget alkotó törpe nebáncsvirág, népszerű nevén, pistike vagy vízifukszia (Impatiens walleriana) egynyári virágként nevelt kelet-afrikai származású félcserje. Fajtái a lila, rózsaszín és a fehér minden árnyalatában ismertek. A rendkívül mutatós, szárazságot is jól tűrő, évelő, de nálunk nem télálló kerti begónia (Begonia x semperflorens) tulajdonképpen több dél-amerikai begónia fajból keresztezett hibrid fajtacsoport, melynek számtalan szebbnél szebb fajtáját állították elő a nemesítők. |