2019 AUGUSZTUS

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Kisasszony hava. Augusztus már a termésérés ideje. Kertünkben is megkezdődött és egész őszön át tart a maggyűjtés. A beérett terméseket illetve magokat begyűjtjük, tisztítjuk, ha szükséges szárítjuk, majd év végén, a minden évben kiadott Index Seminum (magkatalógus)-ban felkínáljuk őket, mintegy 600 botanikus kertnek, arborétumnak, akikkel nemzetközi tudományos magcsere kapcsolatban állunk, a világ minden tájáról. Gyűjteményeink fejlesztését mi is jórészt ennek a nagy hagyományú, csererendszernek a segítségével oldjuk meg.

Napsütésben, a Tornácosház előtt, mely hajdan a Vigyázó-birtok gazdatisztjeinek volt a lakóháza, pompásan nyílik a kerti porcsin (Portulaca grandiflora). A porcsinfélék (Portulacaceae) családjába tartozó egynyári növényt többek között porcsinrózsa, kukacvirág és Kossuth-csillag néven is ismerik. Dél-Amerikában őshonos növény, eredetileg piros és narancssárga, de a termesztésben ma már a legkülönfélébb színekben virító virágokkal, melyet rovarok poroznak be. Kupakkal nyíló toktermésében apró, vese alakú, szürke magok fejlődnek. Húsos, pozsgás levelei is mutatják, hogy szárazságtűrő növény, napos, homokos talajú helyekre ültetve, önmagát elvető, kedvelt dísznövény.

Május végétől egészen az első őszi fagyokig egynyári kerti virágok színesítik a kertet. A bársonyvirág vagy büdöske (Tagetes) tartós, feltűnő virágával a falusi virágoskertek közkedvelt virága. Fajtáit két, Mexikóban és Közép-Amerikában őshonos fajból (a nagyvirágú Tagetes erecta és a kisebb virágú Tagetes patula) és hibridjeikből nemesítették. A rengeteg kertészeti fajta a karotinoid színanyagok miatt a sárga minden árnyalatát felöleli, a citromsárgától a mély narancsszínen át a rókavörösig, de kékes-vagy pirosas árnyalatút sohasem láthatunk. Ismert festőnövény. A textileket zöldessárgára festi, a jégkrémek, majonézek, margarinok, tészták stb. ismert ételfestéke. Nem csak virágától, hanem szárnyasan szeldelt, fűrészes szélű, mirigyes, erős szagú leveleiről is könnyen felismerhetjük. Lombjának illata erősen megosztja a közvéleményt, van aki kedveli, mások büdösnek tartják. Mexikóban étvágyjavító, vizelethajtó, fájdalomcsillapító gyógynövény. Indiában és Thaiföldön virágából füzért készítenek a vallási és esküvői szertartásokhoz. Antibakteriális és gombaölő illóolaja miatt a paradicsom és paprikaágyásokban távol tart bizonyos kártevőket, Szépségének, jó szárazságtűrésének köszönhetően Európában a 16. század óta népszerű egynyári növény

Nyár végére a rendszertani gyűjteményt a virágba borult fészkesek (Compositae) és pázsitfűfélék (Graminae) hatalmas tömegének nagyszerű látványa uralja. A fészkesek legnagyobbika a 2-3 métert is elérő csészekóró, óriás szilfium (Silphium perfoliatum), az észak-amerikai prériről származó csészekóró. Felső, két-két átellenes, ülő leveleinek válla összenőtt, s csészeszerűen körülölelik vaskos, négyélű szárát, erről kapta nevét is. Mézelő növény. Óriás termete, szívóssága miatt hazájában a préri felújítási, ökológiai programokban, Ukrajnában takarmánynövényként vagy energianövényként ültetik. Gyógynövényként is ismert, levélét megfázásra, reumára és nyugtatóként használják.

A füzényfélék (Lythraceae) közé tartozó hazai növények mind lágyszárú, mocsári vagy vízinövények. Ezért is meglepő, hogy a családban trópusi fákat is találunk. A kreppmirtuszok nemzetségébe például 30-40 méterre is megnövő, a délkelet-ázsiai monszunerdőkben élő, palánkos törzsű, értékes, szép fájú óriásfák is tartoznak. Szerencsénkre egyik fajuk, a kreppmirtusz (Lagerstroemia indica) viszonylag télálló, így az elmúlt enyhébb teleket követően, idén páratlan virágpompával örvendeztet meg bennünket. A mediterrán országokban nagyon népszerű dísznövény, számtalan fajtáját nemesítették ki. Lombhullató, terebélyes koronájú cserje Mutatós kérge sima, vékony pikkelyekkel hámló. Keresztben átellenesen álló levelei 3-6 cm hosszúak, hosszúkás lándzsásak, kerekdedek. Feltűnő, 4-6 cm-es virágai tömött, kúp alakú, 25-40 cm hosszú, hajtásvégi fürtvirágzatban, nyáron nyílnak. Jellegzetesen gyűrt, fajtától függően rózsás, pirosas, lilás vagy fehér árnyalatú sziromlevelei sok, élénksárga porzót koszorúznak.

A rendszertani és a sziklakerti gyűjteményben már virágzik a himalájai keserűfű (Polygonum amplexicaule). Bokrosodó, szívós gyöktörzsű, dús lombú évelő növény. Szórt állású levelei tojásdad vagy lándzsa alakúak, szíves vállúak, hullámos szélűek. Szárlevelei alapjának függelékei, a pálhák, jellegzetes módon, rövid, nyitott csőként körülölelik a szárat. Ezt a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjára jellemző képletet, pálhakürtőnek hívják. Apró virágai, fehérek, rózsaszínűek, vagy világosabb, sötétebb vörösek is lehetnek. A virágok 5-15 cm hosszú, felálló, kecses, tömött füzérvirágzatba tömörülnek. A Himalájában, Afganisztántól Délnyugat-Kínáig őshonos. Hegyvidéki sziklás szurdokok, patakvölgyek lakója, 2100-4800 méteres tengerszintfeletti magasságban. Nedves, de jó vízelvezetésű talajt kíván, az árnyékos, s napos helyeket egyaránt kedveli, -20 °C-ig megbízhatóan télálló növény. Élénkzöld lombjával és hosszan virágzó, messzire vöröslő virágaival nagyon szépen mutat, más, párás termőhelyet kedvelő évelők, páfrányok társaságában. Néha erőszakosan terjed, s kiszorítja a mellé ültetett kisebb növényeket.

Az évelőgyűjtemény árnyékos ágyásában az úttól távolabb, a tó partján díszlenek az árnyékliliomok. A Hosta nemzetség az árnyéki dísznövények egy csoportja, melyek elsősorban levelükkel díszítenek. Őshazájuk Japán, Korea és Kína. Közel háromszáz éve ültetik őket, de csak az utóbbi évtizedekben kerültek igazán előtérbe. A nemesítők keze alatt óriási változáson mentek keresztül, és nekik köszönhetően számtalan, szebbnél szebb új fajta és változat keletkezett. Nyugat-Európában és Amerikában az egyik legnépszerűbb és legkeresettebb növénycsoport, csupán az angliai kereskedelmi forgalomban levő fajok és fajták száma közel 800!
Hatalmas a levelek szín-, méret- és formagazdagsága. A harang alakú, laza fürtben elhelyezkedő virágok színe lehet fehér, halványkék, levendula, ibolyakék, vagy lila, esetleg csíkos és cirmos. A kifejlett árnyékliliomok mérete is igen változatos, a tenyérnyi törpéktől az egy-két méter átmérőjű óriásokig terjed, mely a kertépítészetben számtalan felhasználási módot tesz lehetővé.
 

Az üvegházakhoz vezető út mellett a fagymentes hónapokban az európai leander (Nerium oleander) szebbnél szebb fajtáiban gyönyörködhetünk. A Dél-Spanyolországtól, Kisázsián át a Himalájáig honos örökzöld cserje mára az egyik legdivatosabb dézsás dísznövény. Hazájában kavicsos patakpartok, folyópartok napsütötte lejtőin él. Szálas-lándzsás, bőrnemű levelei 3-4-es örvökben állnak. Végálló, laza, sátorozó fürtben, júniustól októberig nyíló virága természetes élőhelyén rózsaszínű, kerti fajtái között piros, fehér, sárga árnyalatú is ismert. 5-tagú forrt pártájának cimpái jobbra csavarodnak. A párta torkában kis mellékpárta alakul ki. Megnyúlt, bordás toktermésében fejlődő magokon bolyhos repítő szőrök alakulnak ki. Minden része mérgező! Hajtásai szívbénító hatású tejnedvet tartalmaznak. Feljegyezték, hogy 1808-ban, mikor Napóleon katonái frissen metszett ágaiból, sütéshez nyársat készítettek, 8-an meghalnak.

Az Orchideaházban különös virágú futónövényeket csodálhatunk meg. A golgotavirágfélék (Passifloraceae) tipikusan trópusi, szubtrópusi, amerikai származású család, 18 nemzetséggel és 530 fajjal. Többségük levélhónalji kacsokkal kapaszkodó lián, ritkábban cserje vagy fa. Szórt állású leveleik tenyeresen tagoltak vagy összetettek. Legérdekesebb sugaras szimmetriájú bonyolult szerkezetű virágaik. A virág közepén elhelyezkedő oszlopszerű ivartartó az 5 szirom- és 5 sziromszerű csészelevél fölé emeli a porzókat és a 3 bibéjű termőt. Termésük tok vagy bogyó, a gyümölcsként kedvelt marakuja is egy golgotavirág faj termése. A szagos golgotavirág (Passiflora foetida) mirigyes szőrű leveleinek aromás szagáról kapta nevét. Őshazája DNy-USA-tól Dél-Amerikáig terjed, de ma már mindenütt meghonosodott a trópusokon. A Fülöp-szigeteken termését és friss hajtását is eszik, Vietnamban a népi gyógyászatban szárított levelének teájával az álmatlanságot, az ótvart és a köhögést kezelik.